EGY KIS TÖRTÉNELEM… GÁCSORSZÁG / GALÍCIA / ÉS AZ OSZTRÁK–MAGYAR MONARCHIA KAPCSOLATA, KIEGYEZÉS, KIVÁNDORLÁS, TRIANON…
SZEMELVÉNYEK, melyeket érdemes összerakosgatni, hogy értsük, miért is tartunk most itt:
Először is Bogár László egy egyik tanulmányából:
Másfél millió emberünk…
“AZ 1867-ES KIEGYEZÉSTŐL A TRIANONI TRAGÉDIÁIG TARTÓ TÖBB MINT FÉL ÉVSZÁZAD MÁIG IS „ARANYKORKÉNT” ÉL A MAGYARSÁG TÖRTÉNELMI EMLÉKEZETÉBEN
Az persze valóban nem tagadható, hogy ez a politikai, hatalmi egyezség stabil talapzatnak ígérkezett, és ez a stabilitás alkalmasnak látszott olyan társadalmi, gazdasági és kulturális teljesítmények létrejöttére, amelyek miatt joggal tartjuk fontos és pozitív korszaknak ezt az időszakot.
Mindaz, ami miatt a külföldi turista ma Budapestre jön, főként éppen ebben a fél évszázadban jött létre. Grandiózus középületeink, első helyen például a Parlament is, akkor születtek meg. A megszépítő emlékezés sem feledtetheti azonban, hogy egyúttal olyan, máig sem igazán feltárt, elképesztő erejű feszültségek is felerősödtek ebben a korszakban, amelyek aztán logikusan vezettek igen súlyos torzulásokhoz, és végső soron magához a trianoni tragédiához is.
Talán az egyik legsúlyosabb eleme ennek az átalakulási folyamatnak a hagyományos paraszti társadalom brutális szétrombolása, a profitra alapozódó nagyipari agrárvállalkozások létrejötte, és ennek nyomán hatalmas paraszti tömegek földönfutóvá válása. Ez a békésnek, már-már idillikusnak bemutatott korszak rendkívül súlyos konfliktusok időszaka volt, a politikai összecsapások halálos áldozatainak számaránya fajlagosan sokkal magasabb volt, mint az ebből a szempontból negatívabb megítélés alá eső, két világháború közötti korszakban. Ezek az igen súlyos feszültségek nyilvánultak meg abban a folyamatban is, amelyet József Attila úgy ír le: „Sok urunk nem volt rest, se kába, / birtokát óvni ellenünk, / s kitántorgott Amerikába / másfél millió emberünk.”
Ez a másfél millió ember valójában több mint kétmillió, a statisztikák szerint egész pontosan 2 015 238 fő volt az 1871 és 1921 közötti ötven év során. Volt olyan év, az 1885-ös, amikor az Amerikába kivándoroltak száma a kétszázezret is meghaladta. Mindez a modern kori Magyarország egyik legnagyobb és legsúlyosabb drámája, a veszteség felbecsülhetetlen. Mint ahogy persze felbecsülhetetlen, hogy mindezzel és ezenkívül a huszadik század során a még újabb több mint egymillió kivándorlóval a magyarság milyen módon és mértékben járult hozzá a közben világbirodalommá váló Amerikai Egyesült Államok anyagi és szellemi gazdagodásához.”
A következő idézet RADICS GÉZA /2024.11.29. / írásából:
“1984-ben feleségemmel meglátogattuk a szentendrei skanzent (szabadtéri múzeum.) Miután megvásároltuk a belépőt, egy középkorú hölgy – alkalmazott – megkérdezte tőlünk, hogy segíthet-e. Mondtam neki, ha van ideje hálásak lennénk, ha elmondaná a tudnivalókat. Megálltunk egy Kelet-Magyarországból a Múzeumba telepített háznál. Mondja a vezetőnk, hogy a volt tulajdonosnak 30 hold földje volt, de kivándorolt Amerikába. Mondtam a hölgynek, úgy tudom 30 hold földből egy család meg tudott élni. „Miért vándorolt ki?” „Tönkrement!” kaptam a választ.
Ha jól emlékszem, József Attilának e versét már iskolás koromban tanultam, de hogy miért tántorogtak ki honfitársaink Amerikába azt nem tanították. Közel fél évszázad tellett el, mikor vallatóra fogtam a múltat. Az 1848-49-es szabadságharc leverése után, 1867-ben megtörtént a „kiegyezés”, melynek kapcsán létrejött az Osztrák-Magyar Monarchia. A Monarchiához tartozott Galícia is, amely légiesítette Magyarország és Galícia közötti északkeleti határvonalat. A más világból, más műveltségű, ügyes galíciánerek tízezrével özönlöttek be Magyarországra. Ez abban a korban történt, amikor a magyar és magyar ember közötti egyezményt egy kézfogással szentesítették. A galíciánerek részére a kézfogás szentsége ismeretlen volt, melynek következménye az lett, hogy százezrek mentek tönkre. A tökre ment gazda birtokát a galíciáner vette meg, amely elég volt egy hajójegyre. Felmerül a kérdés, hogy a tönkre ment gazda, miért nem kezdte újra a gazdálkodást?
Csak azért, mert valaki tönkre megy, még nem kell kitántorogni Amerikába! Talán a törvények nehezítették az újrakezdést? Avagy a galíciai azzal a feltétellel vette meg a tönkre ment gazda birtokát, hogy nem kezdi újra Magyarországon a gazdálkodást? Vannak, akik úgy vélik, hogy a kitántorgók száma megközelíthette a kétmilliót! Akár az egyik, akár a másik, ez hatalmas érvágás volt a magyarság részére. Erre jött rá az I. Világháború és HAZÁNK feldarabolása! ”
***
És akkor nézzük csak meg, mi is volt ez a GÁCSORSZÁG / GALÍCIA- 2009. július 20., – a 168. ÓRA cikke / :
“Az eltűnt Gácsország
Volt egyszer egy Monarchia. Osztrák–magyar. Hozzátartozott a hajdani Galíciai és Lodomériai Királyság is mint örökös tartomány. A térképen Krakkó és Auschwitz, a véres vizű San folyó, az ostromlott Przemyœl, és Lemberg és Tarnopol és Halics. Ferenc Jóska még itt királykodott. Címei közé sorolta azt is: Krakkó nagyhercege, Auschwitz és Zator hercege stb.
Lengyelek, ukránok, zsidók, németek, románok, cigányok laktak itt, és huculok, lipovánok, bojkók, örmények, ruszinok. Kalyibában, palotában: a bukovinai Csernovic Kaiser-Caféjában 160 féle (!) napilap várta a betérőt.
A lembergi pályaudvar üvegcsarnokába Párizsból, Londonból, Berlinből, Bécsből futottak be vonatok, az utast villamos, fiáker, taxi várta már 1900-ban. (Képzeletbeli utazásunk az „eltűnt világban” ugyanis ebben az idősíkban zajlik. Így választotta ki az író, a Spiegel Magazin volt varsói tudósítója.)
A kevéssé civilizált vidékeken a fő étel a vodka volt, a konyha zsidó–lengyel–ukrán ételekből állt, mércéül viszont a bécsi kávéházak színvonala szolgált. (Lásd a firmákat: Café Habsburg, Café Europa stb.)
Az értelmiségben erős nosztalgiák éltek a nyugati városi életformák iránt. Oda is mérték viszonyítási pontjaikat: Trembowla a podóliai Svájc, Busk a galíciai Velence, Zadagóra a kis Vatikán nevet nyerte.
Kelet és a távol itt összeért: a határsorompó egyik oldalát kozákok őrizték, a másikat huszárok. Ha fagyott volt a föld, az őrségváltás dobogását befújta a keleti szél a város főterére.
A régió legerősebb nemzete a lengyel volt, az ukránok alájuk szorultak, amiből támadtak is erős feszültségek. A nagyszámú zsidó népesség megoszlott az asszimiláns „polonizálók” és a cionisták, illetve a ki- és elvándorlók között.
(Martin Pollack: Galícia. Utazás egy letűnt világban Kelet-Galícia és Bukovina földjén.
***
AZTÁN hogy jobban érthessük au UKRÁN – MAGYAR helyzetet, itt van egy érdekesség, MÁTHÉ ÁRON írása:
“Botrány egy térkép miatt, avagy Galícia-Lodoméria és a Habsburgok
Manapság Magyarország kapcsán a nemzetközi diskurzusban néha Kárpátalja kérdésével hozakodnak elő. Régen, a Magyar Királyság idején azonban távolabbra is tekintettek elődeink…
Volt egy királyunk, Árpád-házi II.András (Endre). Uralkodásához tanulmányainkból többnyire az Aranybulla kiadását és a zalai szerviensek oklevelét, vagyis az önkormányzaton alapuló nemesi vármegye kezdeteit szokták fűzni. András királyunkhoz fűződik még Katona József: Bánk bán című drámájában megörökített tragédia, amikor is az összeesküvő urak legyilkolták az idegen királynét. Egzotikumként fel szokott tűnni még a II.András által vezetett keresztes hadjárat, s András diplomáciailag igen ravasznak vélt házassági politikája. Egyébként is, manapság illik II.Andrást egy okos, rafinált királyként ábrázolni, ami szembemegy a korábbi gyengekezűségét, határozatlanságát hangsúlyozó képpel.
Azt azonban nehéz lenne állítani, hogy András király kifejezetten szerencsés kézzel uralkodott volna. Ugyanis volt még egy ügy, ami az ő nevéhez fűződik: ez pedig az uralkodását végigkísérő, szinte évente ismétlődő halicsi hadjáratok sorozata. Halics – ez a titokzatos szó a Vereckei-hágó külső oldalán elterülő, a mai Nyugat-Ukrajna egy részének megfelelő terület volt, az óorosz állam, a Rusz széttöredezésének időszakában önálló fejedelemség. Nevét a Dnyeszter-parti azonos nevű ősi városkáról kapta. Teljesen felesleges részleteznünk, hogy II.András és a magyarok hogyan kerültek oda; elég az hozzá, hogy sosem sikerült stabilizálni uralmukat az állandó árulások, lázadások és összeesküvések közepette. Mindenesetre András már első hadjárata után, 1205-ben felvette uralkodói címei közé a „Galícia és Lodoméria királya” titulust, amely Halics (másképpen Gácsország) illetve Vlagyimir (Volodimir) latinos átírása volt. Ettől kezdve ez cím ott volt a magyar trónon ülő királyok címei között, s akkoriban egy király cím lényegében jogigényt is jelentett.
Ez a terület azután a tatárjárás, a középkori egységes lengyel állam újjászületése és terjeszkedése után lekerült a magyar politikai horizontról, s a magyar érdeklődés elsősorban a Balkán felé fordult. Nem is csoda, hogy a Halics-Volhyniai nyugati rusz (manapság a politikai korrektség alapján „óukrán” lenne?) fejedelemség, később rövid ideig királyság központja, Lwów (ma: Lviv) ősi magyaros névváltozata kikopott a köztudatból. Hiszen a „Lemberg” nevet, amely a Habsburg-időkből származik, mindenki ismeri; de ki nevezné ma már ezt a települést úgy, hogy „Ilyvó”? Pedig azon kevés város között van, amelyek magyarosított névvel kerültek be valaha nyelvünkbe: Dancka (Danzig/Gdansk), Boroszló (Breslau/Wroclaw), Krakkó (Krakków), Varsó (Warszava).
Évszázadokkal később azután a terület furcsa módon egy birodalmi konglomerátum részeként került volna (vissza?) a Magyar Királysághoz. Mária Terézia, miután sikeresen megmentette a Habsburg-ház hatalmát, hálás volt a magyarjainak. Igaz, nem a magyar etnikum-, és csak részben a trónját a vész pillanatában kisegítő magyar nemesi rendek felé – talán egy másfajta Magyarország-kép lebegett a szemei előtt. Mindenesetre Fiume 1779-ben a magyar korona fennhatósága alá került. S így lett volna 1772-ben Galícia-Lodoméria is a Magyar Királysághoz csatolt társország.
A térképről pár szót:
Az első térképlap megjelent és az előfizetőkhöz el is jutott 1833-ban; azután 1834-ben a bécsi cenzúra leállíttatta a térképlapok nyomtatását. Az ügy hosszú időn húzódott, végül egészen a császárig-királyig, Ferdinándig jutott, aki utóbb engedélyezte a kiadást, amely 1836-ban folytatódhatott és 1837-ig húzódott el. Tíz évvel később, 1847-ben adták ki újra, és a szabadságharc idején a magyar hadvezetés jó hasznát vette az igen pontos, nagyfelbontású térképnek. Schedius egyébként a reformkori társasághoz tartozott, s evangélikusként Kossuth jó ismerőse is volt.
A mai időkben számtalanszor kerül elő Kárpátalja ügye, legutóbb Tucker Carlsson elhíresült Putyin-interjújában. Egyesek azzal érvelnek, hogy Kárpátalja sosem volt “Magyarország” része, viszont aminek a része volt, a Magyar Királyság, az sosem volt “magyar”. Mások a visszacsatolás elméleti lehetősége ellen felhozzák érvként, hogy arrafelé sajnos már elég kevés a magyar és kevesen beszélnek magyarul. Nos, a fentiekből úgy tűnik, hogy egy másik időben, egy másik nemzeteszme idején, más szereplők esetében ilyesfajta skrupulusokat nem kellett mérlegelni.
* RÖVIDEN ennyit az előzményekről, ugye, hogy érdemes kicsit kutatni néha? Ha már UKRAJNA, ha már KÁRPÁTALJA, ha már MAGYAR KIRÁLYSÁG, USA és AUSZTRIA, LENGYELORSZÁG, stb… és természetesen a GALICIAI és kazár üzletemberek…
2024.11.30. Spiritual Televízió – Baráti Klub www.spiritualtv.eu
Heffner Attila
KEZDED VÉGRE MÁR KAPIZSGÁLNI???